2.Fejezet

Elindultam az erdőbe.Laza negyed óra alatt kiértem.Beszívtam a fák friss illatát.Még így is lehetett érezni,hogy tél van,meg hó és a levelek is lehullottak.Mióta először jártam itt,egy hónap telt el.Azóta csak egy-két alkalommal volt lehetőségem kijönni.Semmi gyanúsat nem láttam,vagy érzékeltem,így a legcsekélyebb félelem nélkül merészkedtem be,az erdő belsejébe.S ekkor erős szorítást éreztem a karomon,mintha karmok vájtak volna bele.Letaszított a földre.Bevertem a fejem,oly annyira,hogy az ájulás szélén álltam.Harapást éreztem a nyakamnál.Fájt.Megpróbáltam segítségért kiáltani,de hirtelen annyira legyengültem,hogy halk nyöszörgés is épp,hogy elhagyta a
a számat.Majd tőlem,kb négy méterre,egy erőteljes,parancsoló hangot hallottam:
-Oké Alexander,abba hagyhatod!
S ekkor megszűnt körülöttem a világ.Nem érzékeltem ,nem beszéltem többé.Elájultam...
Arra keltem,hogy valami ismét belém harap.A nyakamba.Ugyanott,ahol nem rég az az Alexander...Fel akartam sikítani,akár segítségért kiáltani,de nem ment.Ismét mély álomba zuhantam...
Azt hittem meghaltam.De amikor arra ébredtem,hogy annyira fáj mindenem,hogy megmozdulni,de még beszélni se tudok,rájöttem,hogy élek.De még mennyire,hogy éltem!Az érzékeim kifinomultak.Hallottam,hogy egy mókus fölöttem ugrál egy fán.Kinyitottam a szememet s,hogy megbizonyosodjak róla,jól hallom-e.És akkor..akkor elém tárult a nagy betűs VILÁG.Nem csak a mókust láttam.Olyan élesen rátudtam fokuszálni,hogy megtudtam számolni a makkokat a kis mancsában.Nagy kín közepette elfordítottam a fejem.Láttam,hogy a hó mellettem,nagy része elvan olvadva.És karmolás nyomok is borították a talajt.Tudtam,hogy azokat én csináltam.behunytam a szemem.Mielőtt újra álomba merültem volna,még hallottam,ahogy valaki a nevemet kiabálja.De annyi erőm nem volt,hogy válaszolhassak is rá...
Amikor legközelebb felébredtem,éreztem a fájdalmat.Jobban,mint eddig bármikor,rövid tizenhét évem során.Nagy nehezen sikerült felállnom,de ha nem kapaszkodom meg egy fa ágában,összeesek.Enyhe hányinger gyötört.Láttam,hogy a hó,már teljesen elolvadt.Ez azt jelentette,hogy napok óta itt fekszem.Most,-akár fogtam a fa ágat,akár nem-összegörnyedtem a földön és felkiáltottam.Üvöltöttem.Nem bírtam megállni.Iszonyatosan fájt.Olyan érzés volt,mintha  izzó vasat nyomott volna le a torkomon.Csakhogy ez nem csak a torkomra vonatkozott,hanem az egész testemre.Az ereimben,a csontjaimban,a zsigereimben ugyanezt éreztem.Felemésztett a kín.Annyira,hogy már öklendeztem.Tudtam,hogy haza kell mennem.Az alig negyed órás utat,most megtettem bő fél óra alatt.Az úton megkellet állnom egy-kér percre a rohanok miatt.Ahogy a ház elé értem,benyúltam a zsebembe a kulcsaimért.Ahogy beléptem a kapun,ismét összegörnyedtem a földön.Aztán beléptem az ajtón.Rögtön anyu kisírt szemeivel találtam magam szemben.Mikor feleszmélt az ámulatból,szorosan magához ölelt.Aztán felkiabált az emeletre Adamnak és Bellának.Ők is megölelgettek.Tulajdonképpen csak kilencszer kellet biztosítanom őket,hogy megvagyok és élek még-úgy ahogy.
-Hol voltál,húgi?-Szögezte nekem a kérdést Adam.
-Én...én...-dadogtam.Majd összeszorítottam a fogam,megpróbáltam nem összegörnyedni a roham miatt,és végképp nem mutatni,hogy menniyre fáj.
-Jól vagy szívem?Mintha fájna valamid?!-hallottam anyu aggódó hangját,de minta méterekre lett volna tőlem.
-Persze,fenomenálisan.-Szűrtem a fogaim között a hazugságot.
-Te vérzel?-fogta meg  a pulcsimat a bátyám.
-Nem.Én csak...-és itt a fájdalom elmúlt.-Mindent elmondok,amire emlékszem...a megígéritek,hogy nem mondjátok el senkinek.-Mindannyian bólintottak.-De először is...Hányadika van?
-December elsején,hétfőn tűntél el,ma pedig december ötödike,péntek van.-Kérdőn néztem rá.-Három óra.
-Rendben.-körbenéztem,evvel is időt nyerve.-Anyu,felhívom aput,hogy megvagyok.És élek még.-Többé kevésbé-tettem hozzá magamban.
-Nem!-mondta ellent mondást nem tűrő hangon.-Mondd el,hogy mi történt veled!Utána kitaláljuk,hogy mi legyen.
-Öööö jó.Szóval az volt,hogy...





Ne haragudjatok,hogy pont itt hagyom abba,de kell egy ok,hogy tovább olvassátok.Legalábbis nagyon remélem,hogy a legtöbben tovább olvassák. :) Továbbra is arra kérnélek titeket,hogy komizzatok,mert tényleg szükségem van valamilyen visszajelzésre.Továbbá nagyon szépen köszönöm,hogy 2 nap alatt több mint harmincan néztétek meg a blogomat.Nagyon sokat jelent nekem! :)

1. fejezet

Reggel 06:30.Nem hiszem el.Utálom,hogy nem aludhatok addig,ameddig én akarok.Két perce se keltem fel,de már hallottam,ahogy anyu kiabál a földszintről,hogy keljek fel.(nem akarjátok,hogy részletezzem,a reggeli monológot).Leszaladtam a lépcsőn,(jó,igazából úgy mentem mint egy zombi) anyu a kezembe adta a reggelimet.Sajtod pirítós..A kedvencem.Megettem,majd vissza szaladtam a szobámba(valamivel gyorsabban,mint első próbálkozásom alkalmával).Gyorsan felöltöztem,feldobtam egy halvány sminket,majd ismét leszaladtam a lépcsőn (kilométer hiány,na).Felvettem a kabátom,meg a csizmám aztán fogtam a táskám és indulhattam is.Ahogy kinyitottam a kaput,Cassidy-vel találtam magam szemben.Ő legalább annyira meglepődött,mint én.
-Mi a halált csinálsz Te állat???-kérdezett röhögve.
-Ezt én is kérdezhetném.El is felejtettem,hogy együtt megyünk ma.Amúgy meg köszönni luxus?
-Ja,az mellékes.De menjünk mááááááááár.-húzott magával.
Az egész utat végig röhögtük.Mivel December első hete van és előző este havazott,persze,hogy hógolyóztunk.Ahogy bértünk a suliba,csurom vizesen,Cassy ment az ő osztályába,(egy évvel fölöttem jár,de ovi óta megmaradtunk barátoknak) én meg a sajátomba.Reachel és Bess(ők ikrek) a nyakamba ugrottak.Ők csak az osztályból haverok.Illetve velük vagyok a legjobba az osztályból.
Becsöngettek.Mentünk órára.Amikor a magyar tanárom felelésre szólított,cifrán elkáromkodtam magam suttogva,majd lefeleltem ötösre.Természetesen semmi bajom a magyarral,még a tanárommal sincs különösebb problémám.Az más,hogy ő világ életében utált engem.Jó,persze minden diák ezt mondja,de én nem,mert van amikor megérdemlem a leszidást.De komolyan.Mrs.Hoppkins  engem feleltet,gúnyosan beszél velem,hasonlók.Mázli,hogy megoldom annyival,hogy a képébe röhögök.Hazafelé zenét hallgattam,mint minden hétfőn,mert ilyenkor Cassy előkészítőre megy.Ahogy beléptem a kapun,eszembe jutott,el kéne menni az erdőbe,úgyis rég voltam már.Senki nem volt otthon,így kiírtam egy cetlire:"Anya!Elmentem sétálni,majd jövök este,sötétedés előtt.Megtanultam,puszi!"
Nem is sejtettem,hogy nem fogok hazaérni.Időben biztos nem...

Prológus

Elköltöztünk,a város másik végére.Így maradtam a régi sulimban.Szombaton gyorsan kipakoltam az új szobámba.Gyönyörű sötétkék színe lett.Érdekes,hogy pont meleg hatást ért el,mint hideget.alig van pár cuccom,de így is egész nap robotoltam.Vasárnap már szabad voltam,így az egyik osztálytársammal Vicky-vel lógtam.A környéket,amerre mentünk,nagyjából ismerem,mert a mamám itt lakik.De mivel Vicky születése óta lakik itt,tudott mutatni egy-két új helyet,ahogy elmentünk kutyát sétáltatni.Földúton haladtunk,az mellett pedig egy patak csörgedezett.Bár én inkább mondanám nagy ároknak.A víz a Peterson tó felé vezetett.Régen kijártunk oda apuval horgászni,mielőtt elváltak volna anyuval.Ahogy sétáltattuk Vicky kutyáját,egy erdőhöz értünk.Kezdett sötétedni,de még így is bementünk.Nem sokat voltunk a fák között,csak körül akartam nézni.Már akkor tudtam,hogy ide jönni fogok még.De Vicky-nek ezt persze nem mondtam.Neki ez csak egy erdő.De én,amikor beléptem az erdőbe,éreztem,hogy energia leng a levegőben.Akkor még nem tudtam,hogy ez jelent valamit...
Azt követő napon,anyuék elmentek tornára Bellával-bátyám barátnőjével.A testvérem,Adam,pedig dolgozik estig.Nekem se kellett több,kaptam a cipőm és a kabátom és már iparkodtam is az erdő felé.
Azóta se meséltem róla senkinek.Se a haveroknak:Leah-nak,a volt szomszédunknak,se mama nevelt lányának,Pennynek.De még a legjobb barátnőmnek,Cassidy-nek se.Pedig vele olyanok voltunk mint a testvérek.Még a nevünk is hasonlított.Ő Cassidy,én meg Cassandra.Senki nem tudott róla.Mert azt gondoltam,hogy ott biztonságban vagyok.Ha tudtam volna,mekkorát tévedek...